Rodger Morris Ward
1921.01.10.- 2004.07.05.

Születési hely: Beloit, Kansas, USA

A versenyzői karrierját 1946-ban kezdi Midget Car versenyekkel.
Egymást követő két évben nyerni tud a San Diego Grand Prix-n (1947 és 1948).
1950 Augusztus 10.-én a Gilmore Stadiumban elsőként tudott nyerni egy nitrometán üzemanyaggal müködő Vic Edelbrock által épített Ford 60 "shaker" motorral, megtörve az Offenhauser motorok egyeduralmát.
Ebben az évben indul először az AAA Nemzeti bajnokságban, a Pheonix-i dirt ovál versenyen, ahol a 10. lett.
1951-ben bajnok lesz az AAA által kiírt Stock Car bajnokságban.
Továbbra is versenyez Az AAA open-wheel szériájában, kevés sikerrel. Az Indianapolis 500-as versenyen csak a 27. helyet gyüjti be, egy törött olajcső miatt.
1952 sem hozza a sikereket, tíz versenyre nevez be, de csak hét versenyre tudja kvalifikálni magát. A hát versenyből csak háromszor látja meg a kockás zászlót.
1953-ban az M. A. Walker csapat #92-es rajtszámú Kurtis-Offy autóját vezeti. Jönnek az első sikerek is. Győzni tud a Springfield-i és Detroit-i versenyen is. A bajnokságot a 11. helyen fejezi be.
1954 ismét egy sikertelen év számára. Tíz versenyen sikerül rajthoz állnia, ebből csak négyszer ér célba, hatszor pedig műszaki gonjai adódtak.
1955-ben folytatódik a rossz szériája.
1956-ba az AAA National Championship újra alakult és USAC National Championship néven folytatódott a pontvadászat.
Ebben az évadban két harmadik és az Indy 500-on megszerzett 8. hely hozzásegíti a bajnokság 8. helyéhez.
Az 1957-es bajnokságot a 11. helyen zárja, annak ellenére, hogy három győzelemmel is büszkélkedhet (Milwaukee, Springfield és Sacramento). A Sacramento-i és a Pheonix-i versenyeken pole pozícióból indulhatott.
1958-ban két győzelemmel a bajnokság 5. helyén végez. Nyolcszor kényszrül kiállni a versenyből a szezon során hét célba éréssl szemben.
1959 hozza meg a régóta várt sikert. Indianapolis-ban a hatodik helyről indulva megszerzi első Indy 500 trófeáját. Az évad során még négy versenyen győz és két pole-t szerez.
Az év végén bajnokként ünnepelik.
1959-től kezdve meghatározó alakja a sorozatnak.
A következő évben 2. helyet szerzi meg a bajnokságban két győzelemmel (Trenton és Milwaukee). Indianapolis-ban a 2 helyen intik le.
1961-ben 3. lett a bajnokságban, és három győzelmi trófeát tehet a vitrinbe.
1962-be ismét bajnok és ismét Indy 500 győztes. A Milwaukee versenyeket rendre megnyeri az évek során.
1963 és 1964-ben is a bajnokság 2. helyén végez. 1963-ban szerzi a legtöbb győzelmét, szám szerint ötöt.
1965 és 1966-ban már nem teljes szezonokat megy. 1965-ben egy versenyen sem tudott célba érni.
1966-ban vonult vissza a versenyzéstől.
2004-ben hunyt el 83 éves korában.

Bajnok: 1959, 1962
Indianapolis 500 győzelem: 1959, 1962

Rajtok: 150
Győzelmek: 26
Pole: 11
Pontok: 17064.4

Címei:
1992, International Motorsports Hall of Fame.
1995, Motorsports Hall of Fame of America
1995, National Midget Auto Racing Hall of Fame
2003, West Coast Stock Car Hall of Fame
Auto Racing Hall of Fame, Indianapolis