George William Barringer
1906.05.10. - 1946.09.02.

Születési hely: Wichita Falls, Texas, USA

San Antonio-ban nött fel.
A '20-as évek végén kezdett versenyezni. De az autóit saját maga építette át különböző versenygépeket felhasználva. Az autóival nem csak saját maga versenyzett, hanem más pilótálkat is beültetett az autóiba.
1932-ben két versenyen indul az AAA bajnokságban Fred E. Clemons autójával a Syracuse-i és Roby-i versenyeken, az utóbbin a 12. helyen ér célba.
1933-ban az Indy500-on nem tudott indulni Fred E. Clemons gépével, mivel nem tudta kvalifikálni magát. A Detroit-i versenyen már egy Kemp Special autóban ülve intették le a 8. helyen.
1934-ben és 1935-ben teljes szezont versenyez, kevés sikerrel. Legjobb eredménye a Springfield-i oválon egy 2. helyezés.
A következő két évben csak az Indianapolis 500 mérföldes versenyeken indult. 1936-os versenyen a 8. helyen zárt, míg 1937-ben csak tartalékversenyzőként jutott neki 51 kör a versenyen.
Az 1938-as évadot teljesen kihagyja.
1939-ben tért vissza, Bill White autójában ülve. Milwaukee-ban szerzett egy 2. helyezést, majd Syracuse-ban egy 5. helyet. A rövidre sikeredett szezon végén az összetett 6. helyen végez. Ebben az évben Sprint Car versenyeken is részt vett
A következő évben ismét csak Indianapolisban indult. Eső miatt a 191. körben leintett versenyt a 14. helyen fejezte be.
1941-ben két versenyen próbált indulni. Indianapolisban egy garázstüz vette el a lehetőséget, Milwaukee-ban egy törött szelep akadályozta meg a rajthoz állásban.
A II. Világhaború miatt kimarad 1942-1945 között négy bajnoki szezon.
1946 ismét versenyautóban találja. Igaz csak pár verseny erejéig. Indianapolis-ban és Langhorne-ban a saját maga által nevezett Trucker Torpedo Spl. gépben ült. A Lakewood-i versenyre Erwin Wolfe ajánlotta fel neki az autóját.
A verseny 97. körében szenvedett halálos balesetet. Robson megpróbálta megelőzni DeVore-t, és a portól elvakítva olyan hirtelen rájött, hogy kifelé kellett kanyarodnia, hogy elkerülje az ütközést. Ahogy kanyarodott és lassított, Barringer, aki közvetlenül Robson mögött haladt, nekiütközött Robson autójának jobb oldalának. Beszorította Robsont DeVore és az autója közé. Mindkét autó megpördült, felborult és elzárta a pályát, míg DeVore autója elhagyta a pályát. Barringer a helyszínen életét vesztette.
Pályafutása során számos sebességrekordot állított fel és döntött is meg.

kansasracinghistory.com >>

Rajtok: 17
Győzelmek: -
Pole: -
Pontok: 1194.7

Díjai:
Cowley County Fairgrounds Marble Wall of Fame