Gaston Chevrolet
1892.10.16. - 1920.11.25.

Születési hely: Beaune, Franciaország

Franciaországban született. A család harmadik fiúgyermeke volt. Két bátyja Arthur és Louis Chevrolet.
A legidősebb testvére Louis az Egyesült Államokba emigrált és miután keresett elég pénzt, megkérte Gaston-t és Arthur-t hogy csatlakozzanak hozzá.
Gaston szerelőként dolgozott, majd csatlakozott testvéreihez a versenyzésben is. Louis alapította meg a Chevrolet Car Company-t.
1916-ban testvéreivel a Frontenac Motor Corporation partnerei lettek.
Verenyzői karrierjét 1916-ban, 24 éves korában indította rövid, de sikeres útjára.
Természetesen Frontenac csapat szineiben versenyzett.
1916-os szezonban csak két versenyen állt rajthoz, Indianapolis-ban és Chicago-ban. De egyik versenyre sem tudta kvalifikálni magát.
1917-ben nyolc versenyen vett részt. A nyolc alkalombóll ötször tudott versenyen indulni. Háromszor végzett a Top 5-ben. Bajnokság 13. helyén végzett.
Az 1918-as évadot kihagyta.
1919-ben sem teljesített teljes szezont. Hat versenyen, három győzelmet szerzett és csak két versenyen kellett kiállnia műszaki hiba miatt. A szezonvégére az előkelő 3. helyet szerezte meg.
1920-as csonka szezon öt versenyéből négyen vett részt. Győzött az Indianapolis 500 mérföldes versenyen. A következő két versenyen (Tacoma és Elgin) gyengébb teljesítmény nyújtott, de így is sikerült pontokat szereznie. Majd elérkezett az évad utolsó versenye a Beverly Hills Speedway-en.
A tragédia a verseny 146. körében következik be. Gaston halálos balesetet szenved a Frontenac autójával, miközben próbálta lekörözni Joe Thomas-t, összakadt Eddie O'Donnell autójával. Az ütközést követően Chevrolet gépe nekicsapódott a nehéz fa védőkorlátnak a pálya felső részén, és ötven láb hosszan lebontotta azt. Az autó ezt követően felborult és visszacsúszott a pálya belső részére.
Chevrolet a helyszínen életét vesztette, ekkor 28 éves volt csak.
A halálos balesete ellenére az AAA bajnoki cím Gaston Chevrolet-et illette meg.

Bajnok: 1920
Indianapolis 500 győzelem: 1920

Rajtok: 15
Győzelmek: 4
Pole: -
Pontok: 2202
Vezetett körök: 125

Díjai:
1920, Speed King of the Year
2002, Motorsports Hall of Fame of America