Edward Julius "Eddie" Sachs, Jr.
1927.05.28. - 1964.05.30

Születési hely: Allentown, Pennsylvania, USA

Sachs is szerelőként kezdte pályafutását. Dutch Culp szerelője volt. 1949-ben tette meg első köreit Midget Car autókkal.
1950-től az AAA Sprint Car keleti bajnokságában vett részt, de versenyzett még az ARDC Midget bajnokságban is, ahol megynyerte a Freeport Speedway-i és Lanham Speedway-i versenyt. Az AAA Big Car (IndyCar) Williams Groove-i bajnokságon kívüli versenyén mutatkozott be.
A következő években is folytatja a Sprint Car versenyzést. Évről évre egyre több Big Car versenyen állt rajzhoz, de a sikerek továbbra is elmaradtak.
Első igazi sikerét az AAA Nemzeti Bajnokságban 1954-ben érte el. A Langhorne Speedway-i versenyen az 5. helyet szerezte meg. Viszont az AAA Sprint Car bajnokságában jól teljesít, nyeri a versenyeket.
1955-től a Sprint Car versenyzés mellett visszatért a Midget versenyzéshez is, ugyancsak az AAA keretein belül. Ebben a sorozatban is rendre hozza a győzelmeket. Miközben a Big Car versenyeken sikertelenségre van kárhoztatva.
Első versenyét az 1956-os bajnokságban a Lakewood Speedway-en nyerte meg, az ekkora már USAC National Championship-re keresztelt sorozatban. A győzelem mellett bezsebelt még három Top 5 helyezést is. A közép-nyugati Sprint Car bajnokságban is szerzi a győzelmeket. A Midget bajnokságot sem hanyagolja el, ezt az öt megszerzett győzelme is bizonyítja.
Indianapolis-ban 1957-ben sikerült kvalifikálnia magát először a versenyre, de müszaki hiba miatt kiállni kényszerült. A Langhorne Speedway-en elért 2. helye nyújthatott egy kis vígaszt.
1958-ban Peter Schmidt autójában hozza le a szezont. A bajnokságban két győzelmet szerzett, Langhorne és Indiana State Fairgrounds. Még három Top 5 helyezéssel szerez örömet a csapatának. Az év végi összesítésben a 7. helyen zárt. Természetesen az USAC Midwest Sprint Car bajnokságban is aktivan részt vett, öt győzelmet zsebelve be.
1959-ben ismét a Top 10-ben végez. A szezon döcögve indult, de a második fele már jól sikerült. Nyert a Syracuse Speedway-en, majd pole-ból indulva győzött Trenton-ban. A Reading Fairgrounds-i Sprint Car versenyt győzelemmel zárta.
1960 egy visszafogott szezon volt. Műszaki hibák és balesetek hátráltatták. A teljes szezonban a Dean Van Lines csapat autójával versenyzett. Ennek ellenére két versenyt tudott megnyeri, Trenton-ban és a Milwaukee Mile-on.
1961-ben a bajnokság 2. helyét szerzi meg. Kivételes szezont teljesített. Indianapolisban is a 2. helyen inti le a kockás zászló. De a többi versenyen sem ért el a Top 5-nél rosszabb helyezést amikor célba ért. Két Trenton-i versenyt is nyert a szezon során. Ebben az évben mutatkozik be az USAC Stock Car bajnokságában.
1962 és 1963-ban nem versenyzett teljes szezonokat. Az eredmények is szerényebbek voltak. Legtöbbször a versenygépe meghibásodása miatt esett ki, de a balesetek sem kerülték el. Folytatja a Stock Car versenyzést is.
1964-ben Indianapolis-i versenyen vesztette életét, abban a tömegbalesetben, amelyet Dave MacDonald végzetes balesete idézett elő. A pályán lévő füsttől elvakítva belerohant MacDonald összetört autójába.

Bajnok: -
Indianapolis 500 győzelem: -

Rajtok: 65
Győzelmek: 8
Pole: 4
Pontok: 6513.8

Egy idézet Eddie Sachs-tól:
"Az év minden napján Indianapolisra gondolok, a nap minden órájában, és mikor alszom akkor is.
Minden, amit valaha akartam az életemben, azt az Indianapolis Motor Speedway falain belül találtam meg. Május elsejétõl az utolsó napjáig szeretem az egészet.
Ha a verseny reggelén elmondod nekem, hogy a házam leégett, azt mondanám, és akkor mi van?
Az a pillanat, amikor a verseny elindul, életem legnagyobb pillanata mindig, és az a nap, amikor megnyerem a versenyt, olyan lesz mintha az életem véget ért volna.
Nincs semmi több, amit életben akartam."


Címei:
1999, National Sprint Car Hall of Fame