Elmarad a Toronto-i indyCar verseny!
Írta: gstyle - Dátum: Május 16 2020 09:38:26
A Honda Indy Toronto szervezői hivatalosan közölték, hogy nem tudják megrendezni az IndyCar július 12-ére tervezett versenyét.

A bejelentés azt követően történt, hogy Toronto városa úgy döntött, a koronavírus-járványra való tekintettel egészen július 31-ig tilos 250 fősnél nagyobb tömegeket megmozgató összejöveteleket tartani.

Ez a szabályozás már önmagában kizárta a helyszíni nézők előtti verseny lehetőségét is, mivel az IndyCar paddockjában eleve több, mint 500 ember dolgozik.

A promóterként jegyzett Green Savoree Race Promotions azonban reményét fejezte ki azt illetően, hogy képesek lesznek még idén, egy későbbi időpontot összehozni a futamnak.

"Amint ez az utóbbi hetekben körvonalazódni kezdett, mi rögtön el is kezdtünk azon dolgozni, hogy egy másik dátumra helyezzük át a versenyt" -mondta Kevin Savoree. "A csapatunk folyamatosan együttműködik Toronto városával, az Exhibition Place-szel, a Honda Canadával és az IndyCarral."

forrás: www.indycar.com