2019 Ápr. 5-7.: Honda Indy Grand Prix of Alabama
Írta: gstyle - Dátum: April 04 2019 18:59:57


Hivatalos spotter guide.

Egy kis statisztika a jelenlegi mezőny St. Pete-i eredményeiről, Driver performance

IndyCar racecontroll>>




A Juncos csapat ezen a hétvégén nem fog rajthoz állni.
A DragonSpeed Ben Hanley-vel ismét a nevezettek közt. Patricio O'Ward maradt, Charlie Kimball pedig csak a pálya mellől szemlélheti a versenyt. Összesen ismét 24 autó fog pályára gurulni.


A három szabadedzésből kettőt Hinch nyert meg, egyet pedig Rosenqvist. Mellettük még Sebastien Bourdais és Colton Herta is folyamatosan jól teljesített.

A kvalifikáció ismét nem várt meglepetéseket okozott.
Az első csoportkörben Santino Ferrucci hozta a meglepetést a továbbjutásával, és az év elején jól kezdő Rosenqvist kiesése is meglepetés lehetett. Ezt a csoportot végül Spencer Pigot nyerte meg.
A második csoportkör erősebb volt. Mindhárom Penske, két Andretti, (RHR és Rossi), és Dixon.
Már ebben a körben búcsúzott két Penskés, Pagenaud és Newgarden, de az újonc Patricio O'Ward kiesése sem volt várható. Viszont továbbjutott az RLL csapat mindkét versenyzője.
A második kör is hozta a váratlant, Búcsúzott a továbbjutástól az élmenők nagy része, Power, Rossi és RHR is. A nap meglepetései Spencer Pigot (ECR) és az RLL csapat voltak.
A FastSix-be bejutott tehát, Pigot, Sato, Rahal, Dixon, Hinch és Bourdais.
A Rahal csapat itt is tovább folytatta a dominanciáját, és megszerezték az első sort, Sato ragaszthatta a P1 matricát és tehette zsebre a jutalmat. A row2-ből Dixon és Hinch várja a zöld zászlót, a harmadik sorból SeeBass és Pigot vághat neki a Vasárnapi versenynek.


A versenyen nem unatkozhattunk. Takuma Sato végig kiválóan tartotta magát és a 90 körből 74 kört töltve az élen nyerte a versenyt, megszerezve Indy karrierje 4. győzelmét. Csapattársának Graham Rahal-nak nem volt szerencséje, az autója megadta magát, így az 55. körben búcsúzott a versenytől. A versenyen a 16. helyről rajtoló Josef Newgarden és csapata is kitett magáért, a 4. helyre hozta be a #2-es Penske-Chevy-t.
Egyetlen sárga volt a versenyen, Max Chilton a Pit bejáratnál még talán meg akarta előzni TK-t, vagy csak nagyobb sebességgel ment be mint TK, de végül a gumifalban találta magát.
Colton Herta-nak a verseny közepén adódtak autó problémái, ami miatt a pit-ben parkolva várta ki a verseny végét.


Hétvége menetrendje:
2019.04.05. 18:15 - 19:00 : Szabadedzés 1. eredménye
2019.04.05. 21:50 - 22:35 : Szabadedzés 2. eredménye
2019.04.06. 17:45 - 18:30 : Szabadedzés 3. eredménye
2019.04.06. 22:00 - 23:15 : Időmérő eredménye
2019.04.07. 18:10 - 18:40 : Bemelegítés
2019.04.07. 22:15 - 23:30 : Verseny eredménye

forrás: www.indycar.com