In memoriam Greg Moore
rta: gstyle - Dtum: Oktber 31 2018 19:11:45


1975 Április 22. — 1999 Október 31.

A fiatal kanadai a mezőny egyik legtehetségesebb versenyzőjeként tartották számon. Viszonylag későn kezdett versenyezni, természetesen gokarttal. Fantasztikus adottságai már itt is megmutatkoztak, két év után Észak-Amerikai Bajnok lett. 1991-ben és 1992-ben az év újonca címet nyerte el, előbb a helyi Formula 1600-ban, majd a Formula 2000-ben,mindkét szezonban több győzelmet szerezve. Ezek után egyenes volt az út a CART előszobáját jelentő Indy Lights sorozatba. Itt sem lassult a fiatal kanadai tempója, az első szezonban a 12 utamból nyolcszor végzett az első tíz között. Egy év múlva, 18 évesen már futamot nyert, sőt máig o a legfiatalabb, aki valaha Indy típusú versenyt nyert. Miután 1995-ben mindössze 20 évesen, soha nem látott fölénnyel nyert ebben a formulában is, egyértelmű volt a továbblépés iránya. Moore-t a CART korábbi bajnokcsapata, a Forsythe Racing szerződtette, ahol a szintén kanadai Jacques Villeneuve megüresedett helyét foglalhatta el. 1997-ben - mindmáig a legfiatalabbként - 22 évesen megszerezte első futamgyőzelmét, amelyet egy héttel később megismételt. Az elmúlt években mindvégig klasszis teljesítményt nyújtott, és eséllyel küzdött a bajnoki címért. Ki tudja, ha a Mercedes motor jobban muzsikált volna, talán meg is szerzi a bajnoki címet. Mindenesetre a hasonló erőforrással versenyző pilóták közt mindvégig a legjobb teljesítményt nyújtotta.
A következő évben már a megújuló Penske istállót erősítette volna. Az üstökösszerű pálya azonban derékba tört a Fontana-i pálya falán. Az előző napon Moore egy nevetséges robogóbalesetben eltörte a mutató ujját a pitben, így kénytelen volt kihagyni az időmérést, ám ő mégis versenyezni akart. A rendezők engedélyezték, hogy délután fusson egy-két értékelt kört. Ekkor még úgy látszott minden rendben van, ám a vasárnapi verseny tizedik körében - talán éppen a fájdalmas sérülésből adódóan - elvesztette uralmát a 350 km-es sebességgel száguldó gép felett.....a legjobb orvosok sem segíthettek rajta.
1999. október 31.-én délután 1 óra 21 perckor Greg Moore, a CART ünnepelt sztárja az égi versenypályákra távozott. ......

Fernandez: Úriemberként, és a legjobb barátként emlékezem rá....,
Chip Ganassi: Ilyenkor oly' lényegtelen a sport..itt az idő, hogy egy kicsit megálljunk, nekünk, akik ezt a sportot űzzük, szükségünk van egymásra.

Forrás: TopSpeed 2000/1-2 száma.